Gede Anikó természetgyógyász és egészségügyi szakember
Nem kell együtt élned azzal, hogy „majd egyszer jobb lesz”
Diplomás ápolóként, természetgyógyászként és biofeedback/neurofeedback trénerként több mint 20 éve segítek megtalálni a problémák mögött álló összefüggéseket, hogy személyre szabott támogatással visszatalálhass az egyensúlyhoz.
Mert hiszem, hogy minden ember megérdemli, hogy végre jobban érezze magát a saját testében.

Nálam az egészség figyelemből, szakmai tapasztalatból és személyre szabott támogatásból indul.

GEDE ANIKÓ
Az utam az egészséghez és az emberekhez
Diplomás ápolóként pályám során hospice ellátásban, onkológiában, művesekezelésben, klinikai kutatásokban és az orvostechnikai eszközök területén is szereztem tapasztalatot. Ezek az évek megtanítottak arra, hogy minden lelet mögött egy ember áll. Félelmekkel, kérdésekkel és egy saját történettel.
Sokszor láttam, hogy a páciensek választ keresnek, mégis úgy érzik, senki nem hallja meg őket igazán. A tünetek kezelésére gyakran születik megoldás, de a háttérben álló okok feltárására már kevesebb idő jut. Én éppen ezért szerettem volna másképp dolgozni.
Négy gyermek édesanyjaként, köztük neurodivergens gyermekek mellett, személyesen is megtapasztaltam, milyen érzés hosszú ideig keresni a válaszokat, támogatást és valódi segítséget.
Ez vezetett a természetgyógyászat, a biofeedback és neurofeedback, a mikrobiom szemlélet, valamint a kismedencei rehabilitáció irányába. Hiszem, hogy a szervezet képes az öngyógyításra, ha megfelelő támogatást kap.
Célom nem csupán a tünetek enyhítése, hanem az egyensúlytalanságok valódi okainak feltárása és az egészség hosszú távú támogatása.
SZAKMAI HÁTTÉR
Képesítések és tapasztalat
Végzettségek és képesítések
Általános ápoló és asszisztens – Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola (2001)
Diplomás ápoló – Tessedik Sámuel Főiskola (2005)
CAPD ápolói vizsga – Fresenius (2005)
Egészségügyi projektmenedzser diploma – Semmelweis Egyetem (2012)
Egészségügyi minőségbiztosítási szaktanácsadó diploma – Soproni Egyetem (2020)
Aromaterápiás arc- és testmasszírozás – Panarom Aromaterapeuta Intézet (2021)
OKFŐ Természetgyógyászat vizsga (2023)
Neurofeedback és Biofeedback terapeuta – Magyar Biofeedback és Neurofeedback Akadémia (2024)
Kismedencei Biofeedback Tréner terapeuta – Magyar Biofeedback és Neurofeedback Akadémia (2025)
Komplementer Hormontanácsadó – Konnektív Felnöttképzéső Kft. (2025)
Fitoterápia – Helicastudio (2025)
Szakmai tapasztalat
Háziorvosi körzeti ápoló – Dévaványa (2000)
Pándy Kálmán Kórház hospice osztály – Gyula (2004-2005)
Uzsoki Utcai Kórház művese osztály – Budapest (2005-2009)
Orvosi szakirodalom-figyelés (angol nyelven) – Leicester (UK), Budapest (2009-2013)
Gyógyszerbiztonság – gyógyszermellékhatások elemzése – Budapest (2013-2021)
Orvostechnikai eszközök engedélyeztetése és minőségbiztosítása – Budapest (2021-2024)
Egészségfejlesztés, egészségmentorálás, komplementer medicina – Budapest (2021-)
Biofeedback és Neurofeedback tréning – Budapest (2024-)
Továbbképzések
A vese és húgyutak természetes gyógymódjai
CBD és az orvosi kannabisz terápiás lehetőségei
Daganatos betegségek természetgyógyászati kiegészítő kezelése
Rejtélyes betegségek, gócok természetgyógyászati kezelése
Változókori problémák holisztikus megközelítése
Anamnézis készítése a természetgyógyászatban
SZAKMAI TAGSÁGOK
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
Magyar Gyermekorvos Társaság
Magyar Biofeedback és Neurofeedback Tudományos Egyesület
Magyar Sebkezelő Társaság
Magyar Rehabilitációs Társaság
Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület (MOTE)

20+
év tapasztalat az egészségügyben – háziorvosi körzettől a hospice-on es klinikai kutatáson át az orvostechnikai minősegügyig és a természetgyógyaszatig.
SZAKMAI HÁTTÉR
Mivel foglalkozom
Női egészség és hormonális egyensúly
Hormonális változások, menopauza, perimenopauza, meddőség természetes támogatása és a női egészség komplex megközelítése.
Mikrobiom és emésztőrendszeri egészség
IBS, puffadás, krónikus emésztési panaszok, bélflóra támogatása és személyre szabott életmódbeli tanácsadás.
Kismedencei rehabilitáció és intim egészség
Inkontinencia, sürgető vizelési inger, medencefenéki panaszok, szülés utáni regeneráció és női intim egészség támogatása.
ADHD, autizmus és koncentrációs nehézségek támogatása
Gyermekek és felnőttek idegrendszeri támogatása biofeedback és neurofeedback módszerekkel.
Biofeedback és neurofeedback tréningek
Személyre szabott, objektív méréseken alapuló tréningek a testi és mentális egyensúly támogatására.
Daganatos betegségek kiegészítő támogatása
A szervezet támogatása, az életminőség javítása és a kezelések melletti komplex szemléletű kísérés.
Életmódbeli támogatás krónikus állapotok esetén
Inzulinrezisztencia, magas vérnyomás és más hosszú távú egészségügyi kihívások komplex támogatása.
Gyermekek önszabályozásának támogatása
Dadogás, fokozott szorongás, stresszérzékenység és bizonyos funkcionális problémák esetén kíméletes, játékos támogatást nyújthat.

SZEMLÉLET
Ez nem csak munka számomra, ez a küldetésem.
Azért dolgozom, hogy Te érezd a változást, hogy újra erősnek, kiegyensúlyozottnak és reményteljesnek érezd magad. Minden folyamat személyre szabottan történik, figyelemmel, támogatással és hiteles szakmai háttérrel.
Hiszem, hogy minden test jelez, csak meg kell tanulnunk jól érteni ezeket az üzeneteket.
Ebben segítek neked is, lépésről lépésre.
Hitelesen. Tapasztalatból. Szakértelemmel.
VISSZAJELZÉSEK
Valódi emberek, valódi eredmények
Zente anyukája
D.R.
Anna
KEZDJÜK EL EGYÜTT
Nem kell egyedül keresned a válaszokat.
Ha eleged van abból, hogy csak a tüneteidet kezelik, és olyan szakembert keresel, aki időt szán rád, meghallgat és komplex szemlélettel támogat, szeretettel várlak.
